Ugrás a fő tartalomra

Török kávé dzsezvából

Felszolgált török kávé
A török kávé, a kávé elkészítésének egyik módja, a dzsezva pedig az a réz- vagy fémedény, amiben ez a forró ital elkészül.

A török kávé (szerbül: Turska kafa, horvátul: Turska kava) az elkészítési módra, nem pedig a kávéfajtára vonatkozik. Ehhez a kávéhoz nem szoktak tejet hozzáadni, általában cukorral fogyasztják, finomra őrölt kávéból főzik.

Személyes élményem a török kávéval annyi, hogy egy időben rendszeres fogyasztója voltam, a családom és ismerőseim többsége pedig még most is előszeretettel issza, sokszor vasárnap vagy hétköznap a belakmározott ebéd után. Ez egy elég erőteljes aromájú kávé és nem mindenki szereti, de az biztos, hogy ébren tartja az embert miután megitta.

Az alábbi videón látható a török kávé elkészítésének a folyamata:



A Balkánon a középkor óta erős volt a török befolyás, így sok török eredetű dolog elterjedt, mint például a burek, a török jellegű fürdők és a török kávé: míg Magyarországon 150 éves volt török hódoltság, délebbre voltak olyan területek és országok, amelyek 200 vagy akár 400 évig is török uralom alatt voltak, annak minden előnyével, de főleg hátrányával együtt. A volt délszláv államok különösen érintettek voltak, Szlovénia és Horvátország annyira nem, mert ott a Habsburgok voltak meghatározóak, de ez meg is látszik a fejlettségükön. Úgy hallottam, hogy az arab és a görög területen fogyasztott kávék is nagyon hasonlóak a török változathoz.

Török kávé ratlukkal tálalva
A régi délszláv területeken török hagyomány alapján szokás volt és még mindig az a kávéházakban (akár napközben) történő üldögélés és társalgás. Ezeket a helyeket kafana-knak vagy kafić-oknak nevezik. Itt általában kávét, könnyű szeszes italokat és könnyű ételeket szolgálnak fel. Sajnos sok ezen kávéházak közül hozzájárult a sztereotípiához, amit a züllöttség, a tespedtség és néha a bűnözés vagy a hőzöngés jellemez, habár ezt helyszíne is válogatja. Vannak azért közöttük kulturáltabbak és barátságosabbak is.

A dzsezva (djezva, džezva vagy török nevén ibrik) egy általában rézből készült hagyományos kanna a török kávé elkészítésére. A török kávé zaccos kávé. Vannak, akik leöntik, de egyesek kiöntik a csészébe. Biztos nem meglepetés, de fogyasztás után a zaccot nem isszuk meg. Mivel a török kávénak kesernyés íze van, sokszor szolgálják fel együtt a blogon már említett ratlukkal, hogy valamelyest megédesítsék, különösen bosnyák és szerb területeken, de egyesek süteménnyel vagy keksszel társítják.

Mindent összevetve, a török kávéhoz társul egy sajátos életérzés és íz, ami kicsit mediterrán, kicsit keleti, ugyanakkor kicsit balkáni.

Ára:

  • 133 RSD = 396 HUF / 100 g
Források:

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ratluk

Rózsás ratluk A ratluk vagy lokum egy keményítőből és cukorból készült édesség.

Surda - Forró szél - tévéfilmsorozat

Borivoje "Surda" Surdilovity A Ljubiša Samardžić (ejtsd: Ljubisa Számárdzsity) által megformált Borivoje "Šurda" Šurdilović (ejtsd:  Borivoje "Surda" Surdilovity, továbbiakban így írom)  egy igazi legenda. Legalábbis számomra biztosan.

A Jelen Pivo sör

A Jelen Pivo vagy Szarvas sör, az Apatinska Pivara, azaz az Apatini sörgyár egyik kedvenc terméke, a Balkán és Szerbia egyik legkedveltebb sörmárkája.