Ugrás a fő tartalomra

November 29-e

November 29-e a régi Jugoszlávia egyik legnépszerűbb ünnepe volt, a szövetségi népköztársaság napja.

Az ünnepnap háttértörténete

1943-ban a Jugoszláv Nemzeti Felkelés Antifasiszta Tanácsának (Antifašističko vijeće narodnog oslobođenja Jugoslavije, AVNOJ) jajcei ülésén vázolták az új jövőbeni állam alapelveit. Ekkor nevezték ki Titót az ideiglenes kormány fejének és ekkor kapta meg a marsalli rangot.

Két évvel később, 1945. november 29-én II. Péter király átadta a hatalmat Titónak, aki az ország új vezetője lett. Ezután az ország megszűnt monarchiának lenni, és szövetségi népköztársasággá alakult át.

Ez a dátum az akkori ország címerén is szerepelt, egészen a kommunizmus bukásáig:


Iskola- és munkaszüneti nap

Emlékszem november 29-e iskolaszüneti nap volt egész sokáig – hivatalosan 2001-től szüntették meg. Ezután megtörtént a rendszerváltás és nem sokkal ezután Szerbia és Montenegró lett a hivatalos államalakulat neve, 2003-tól. Előzőleg aznap és másnap (november 29. és 30.) is szünnap volt és voltak megemlékezések is országszerte. Az emberek ilyenkor meglátogatták a családot vagy élvezték a szabadnapjaikat.

A Zabranjeno pušenje (Tilos a dohányzás) nevű együttes még dalt is írt erről a napról:

 
Az általános iskolában aznap ünnepi műsor volt, amikor a kórus elénekelte az akkori himnuszt, a Hej Sloveni-t, egyesek szavaltak, régebben pedig pionírünnepség is volt, habár én ilyenen már nem vettem részt koromból kifolyólag - addigra már megszűnt.


Érdekességek November 29-ével kapcsolatban

Sok helyen utcák is viselték vagy még viselik most is a November 29-e nevet. Több helyen ilyenkor zajlott ünnepi disznóvágás. A tévécsatornák előszeretettel sugároztak régi partizánfilmeket és rajzfilmeket a gyerekeknek.

Az általános iskola elsőosztályosai ekkor tették a pionír (azaz úttörő) esküt, emlékezve „1943 történelmi döntéseire és alapelveire és megtisztelve a partizánok küzdelmét”, valamint az állam megalakulását. Ekkor a pionírok kék sapkát („titovka”-t), vörös kendőt és egy piros pionírkönyvet kaptak. A különböző kitüntetések, érdemrend kiosztások is ilyenkor zajlottak. Esküvők szervezésére is népszerű dátumnak számított.

Bizonyos emberek nosztalgiával tekintenek vissza erre az ünnepnapra, mások egy totalitáriánus rendszer ünneplésének tartják. A legutolsó hivatalos november 29-ét a volt tagállamok közül Szerbia ünnepelte meg, 2002-ben.

A November 29-e Húsárugyár

Mivel szabadkai születésű vagyok, egyértelműen ismerős a számomra a November 29-e Húsárugyár. Gyerekkoromban sok itt készült hústerméket vásároltunk és fogyasztottunk a családdal, leginkább pástétomot és párizsi szeletet, de a gyár logója mindenhol megtalálható volt akkoriban a városban, pl. naptárakon vagy reklámtáblákon.

Az eredetileg Conen Vilmos és Hartmann Rafael által 1885-ben alapított gyárat 1945-ben államosították és ekkor kapta a November 29-e nevet. Nagyon sok helyre exportáltak hústermékeket a világba. Az 1990-es évek privatizációja során a gyár sajnos becsődölt, mint ahogy sok másik régi üzem is.

Végezetül

Ennek az ünnepnek a megemlékezése már lassan kezdi átadni magát a feledésnek, de azért még sokak számára kedves, ha mástnem a várvavárt munkaszüneti nap vagy a gondtalanság emléke miatt.

Források:

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ratluk

Rózsás ratluk A ratluk vagy lokum egy keményítőből és cukorból készült édesség.

Walter Szarajevót védi

A "Walter Szarajevót védi", azaz "Valter brani Sarajevo" című film egy 1972-ben készült, Hajrudin Krvavac által rendezett jugoszláv háborús alkotás.

Surda - Forró szél - tévéfilmsorozat

Borivoje "Surda" Surdilovity A Ljubiša Samardžić (ejtsd: Ljubisa Számárdzsity) által megformált Borivoje "Šurda" Šurdilović (ejtsd:  Borivoje "Surda" Surdilovity, továbbiakban így írom)  egy igazi legenda. Legalábbis számomra biztosan.